Ugrás a tartalomhoz

Csan

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A csan vagy chan buddhizmus (kínai: 禪, amely a 禪那, pinjin: chánnà rövidítése, a szanszkrit: dhjána kifejezésből, melynek jelentése „meditáció” vagy „meditatív állapot”[1]) a mahájána buddhizmus egyik iskolája, amely Kínában fejlődött ki a 6. század után és a Tang és a Szung-dinasztia domináns vallásává vált. A Szung-kor után a csan többé-kevésbé összeolvadt a Tiszta Föld buddhizmussal.

A csan buddhizmus déli irányban terjedt Vietnámba és kelet felé Koreába (ahol szon néven ismert), majd a 13. században Japánba, ahol zen néven vált ismertté. A csan/zen hagyomány a buddhizmus egyik legismertebb irányzatává vált a nyugati világban.

Története

[szerkesztés]

Kezdetektől 1300-ig

[szerkesztés]

A csan buddhizmus korai történetét elmesélő megbízható források már nem léteznek. Emiatt különböző kategóriákra szokták osztani a csan történelmét.[2][3] Ferguson három korszakra osztja az 5. és a 13. század között:

  1. A legendák kora: az 5. századi Bódhidharma legendás alakjától a Tang-kor derekán zajló An Lusan lázadásig (765).
    Ebből az időszakból kevés írásos emlék maradt fent.[4] Az első hat pátriárka között volt Bódhidharma és Huj-neng.[2]
  2. A klasszikus kor: az An Lusan lázadástól a Szung-dinasztia kezdetéig (950).[4]
    Ez a nagy csan mesterek – úgy mint Ma-cu Tao-ji és Lin-csi Ji-hszüan – és a julu (語錄) műfaj születésének kora (a nagy mesterek mondásainak és tanításainak lejegyzése).
  3. Az írásosság kora: kb. 950 és 1250 között,[4] hozzávetőleg a Szung-dinasztia uralkodása alatt (960-1279).
    A szerzetesek összegyűjtötték a híres tanítók mondásait és cselekedeteit, amelyeket költeményekkel és szövegmagyarázatokkal egészítették ki. Ennek a kornak az emberei az előző kort nevezték a csan "aranykorának".

McRae négy időszakra osztotta a csan történelmét:[5]

  1. Alap-csan (500-600 körül)
    A csan egyszerre keletkezett Kína északi részének különböző területein. A dhjana gyakorlatára épült és Bódhidharma és Huike alakjához kötődött. Legfőbb szövegük a Két bejárat és négy gyakorlat volt, amelyet Bódhidharmának tulajdonítanak.[6]
  2. Korai csan (600-900 körül)
    Ebben a korban kristályosodott ki a csan irányzat. Legfőbb alakok: Daman Hongren (601–674), Ju-csüan Sen-hsziu (606?-706), Huj-neng (638–713), és Sen-huj (670-762).[7]
  3. Közép csan (750-1000 körül)
    A képrombolás hívei kerültek előtérbe: Mazu Tao-csi (709–788), Si-tou Hszi-csian (710-790), Lin-csi Ji-hszüan (?-867) és Hszüe-feng Ji-csun (822-908). Ekkor keletkezett a Hongcsou iskola és a Hubei tömörülés.[* 1]
  4. Szung-dinasztia csan (950-1300 körül)
    Ebben a korban vette fel a csan a végleges formáját. Ekkor alakult ki a Tang-kor "aranykor" képe. Legfőbb alakok: Ta-huj Cung-kao (1089–1163) és Hung-csi Cseng-csue (1091-1157). Legfőbb szekták a linji és a csaotung iskola voltak.

1300 után

[szerkesztés]

Weinstein szerint a Ming-dinasztia idejére olyan erősen megszilárdult a csan iskola, hogy minden szerzetes a csan buddhizmus alá tartozó linji vagy a csaotung irányzatoknál kötelezték el magukat.[8]

A Ming-dinasztia idején a kínai buddhizmus egyik hatalmas reformere Han-san Tö-csing volt.[9] Kortársaihoz hasonlóan ő is a csan és a Tiszta Föld módszerek kettős gyakorlatát vallotta, valamint a tudat megtisztítására a nianfo ("Buddha tudatosság") technikát.[9] A gyakorlók számára mantra gyakorlatokat és szövegolvasást is tanított. Közismert tanítóvá vált, aki szövegmagyarázatokat készített és híres volt a fogadalmak szigorú betartásáról.[9]

Csiang Vu szerint a kor csan mesterei számára az önképzést tartották a legfontosabbnak és a formális beavatásokat és kliséket a háttérbe szorították.[10] Elismerték a meditációt és aszkézist gyakorló neves papokat, akik nem tartoztak semmilyen átadási vonalhoz hogy "tanító nélkül érték el a bölcsességet".[10]

A Csing-dinasztia a tibeti gelugpa iskolát karolta fel.[11] A Tajping-felkelés korai szakaszában a lázadások a buddhizmust célozták. Az 1853-as Nancsingi csatában a tajping hadsereg lemészárolt több ezer szerzetest. A felkelés közepe felé a tajping vezetők megenyhültek és a szerzetesek számára igazolványt követeltek.

A kínai modernizáció vezetett a kínai Birodalom végéhez és a Kínai Köztársaság megalakításához, amely egészen a kínai polgárháborúig létezett, amely után 1949-ben megalakították a Kínai Népköztársaságot.

Megkísérelték felélénkíteni a nyugati kultúra hatása alatt álló kínai buddhizmust.[12] Ezek közül a legjelentősebb a Taj-hszu-féle humanista buddhizmus és a Hszu Jun-féle kínai csan buddhizmus volt.[12] Hszu Junt általánosságban a 19-20. század egyik legjelentősebb buddhista tanítójának tartják. A 20. század további fontos tanítónak tekintik még a Tiszta Föld buddhista Jin Kuangot (印光)[13] és Hong Ji művészt. A világi emberek közül Csao Pu-csu dolgozott sokat a hagyományok felelevenítésén.

1949-ig sok kolostort építettek a délkelet-ázsiai országokban a kínai buddhizmus terjesztése érdekében, például a Kuang-hua kolostor papjai. Jelenleg ennek a kolostornak hét ága működik a Maláj-félszigeten és Indonéziában.[14]

Az 1970-es évek reformja és a nagy nyitás időszaka után a kínai buddhizmus második újjáéledése zajlott.[15][16][17][18] Ősi buddhista templomokat állítottak helyre valamint újakat építettek.

Az Óriás vadliba pagoda egyik papja, Hszian, 2011.

A helyi kormányzatok által irányított kínai buddhista templomok egyre inkább a belépőjegyekből, füstölőkből és egyéb vallási kellékekből származó bevételek kereskedelméről szóltak. Ezen felül hatalmas bevételt jelentett a templomok bejegyzése a tőzsdén és az önkormányzatoknál. 2012 októberében a vallásügyi állami szervezet kihirdette, hogy vissza kívánja szorítani a vallási nyerészkedést.[19] Sok helyszín törölte a belépőjegyeket és bevezették az önkéntes adományozást.[20][21]

A 108 méter magas szanyai Déli-tenger Kuan Jin szobrát 2005. április 24-én rögzítették több tízezer zarándok és 108 előkelő szerzetes részvételével, akik különböző buddhista csoportból érkeztek Kína szárazföldi területeiről, Hongkongból, Makaóból és Tajvanból. A küldöttségben helyet kaptak a théraváda és a tibeti buddhizmus hagyományait képviselő szerzetesek.[22][23] Kínában találhatók a világ legmagasabb szobrai, amelyek közül sok buddhista szobor.

2006. áprilisban Kína szervezésében először ült össze a Buddhista Világfórum, amelyet azóta két évente megismételnek. 2007-ben a kormány betiltotta azokban a hegyekben a bányászatot, amelyeket a buddhista egyházok szent hegynek tartanak.[24] Még ebben az évben Csangcsou-ban felépítették és megnyitották a világ legmagasabb pagodáját.[25][26][27] Egy évvel később a tajvani Cu Csi alapítvány és a Fo Kuang San engedélyt kapott, hogy Kína szárazföldi területén iskolát nyisson.[28][29]

Jelenleg mintegy 1,3 milliárd ember él Kínában. A felmérések szerint a lakosság 18,2-20%-a buddhistának vallja magát.[30]

A csan buddhizmus Ázsiában

[szerkesztés]

A vietnámi thiền

[szerkesztés]

A vietnámi hagyományok szerint 580-ban egy Vinitarucsi (vietnámi: Tì-ni-đa-lưu-chi) nevű indiai szerzetes Vietnámba érkezett, aki a tanulmányait a kínai csan buddhizmus területén végezte, tanítója személyesen a csan harmadik pátriárkája volt (Szengcsan). Így alakult ki a vietnámi thiền buddhizmus.

A koreai szon

[szerkesztés]

A koreai buddhizmus új korszaka kezdődött el a szon iskoláinak létrejöttével a kései Silla idején. Ez az új meditációs iskola a 7-9. században érte el Koreát, amint a hvaom és a „csak-tudat” irányzathoz tartozó szerzetesek Kínába utaztak a csan tanulmányozása érdekében. Ennek következtében feszültség keletkezett az új meditációs iskolák és a korábban is létező elméleti irányultságú iskolák között. Számos koreai tanulmányozta a csant Kínában, és hazatérésüket követően vezető tanítványaikkal megalapították saját iskoláikat különböző hegyi kolostorokban. Kezdetben ezeknek az iskoláknak a száma kilenc darabban volt meghatározva. Egy koreai herceget pedig, aki szerzetes lett, és szintén Kínába ment, sok kínai Ksitigarbha mennyei bódhiszattva megtestesülésének tart.

A japán zen

[szerkesztés]

Zen önálló iskolaként nem létezett a 12. század előtt. Ekkor egy Mjóan Eiszai nevű szerzetes kínai tanulmányai után Rinzai néven megalapította a Linji-vonalat Japánban. 1215-ben Dógen, Eiszai kortársa, szintén kínai képzés után megalapította Japánban a szótó iskolát. A mai zen iskolák Japánban a következők: szótó (japán: 曹洞), a rinzai (臨済) és az óbaku (黃檗). Ezek közül a szótó a legnagyobb és az óbaku a legkisebb. A rinzai több aliskolából áll a különböző templomok alapján: Mjósindzsi, Nanzendzsi, Tenrjúdzsi, Daitokudzsi és Tófukudzsi.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. McRae nem közöl több információt a "Hopej tömörülésről (klikk)". Lehet Sen-shziu "északi iskolájának" a folytatása. Lásd Nadeau 2012 89. o. Hopejben jelent meg a csan Lin-csi ága. Ld. Yanagida 2009 63. o.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Kasulis 2003, 24. o.
  2. a b McRae 2003.
  3. Ferguson 2000.
  4. a b c Ferguson 2000, 3. o.
  5. McRae 2003, 11-21. o.
  6. McRae 2003, 13, 15-17. o.
  7. McRae 2003, 13, 17-18. o.
  8. Stanley Weinstein, "The Schools of Chinese Buddhism," in Kitagawa & Cummings (szerk.), Buddhism and Asian History (New York: Macmillan 1987) pp. 257–265, 264.
  9. a b c Keown, Damien. A Dictionary of Buddhism. 2003. p. 104
  10. a b Jiang Wu. Enlightenment in Dispute. 2008. p. 41
  11. Mullin 2001, p. 358
  12. a b Huai-Chin 1999.
  13. 重現一代高僧的盛德言教. [2012. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 31.)
  14. Voice of Longquan, Guanghua Monastery'. [2012. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 18.)
  15. Laliberte 2011.
  16. Lai 2003.
  17. Mitch Moxley (2010), Buddhism Enjoys A Revival
  18. Erica B. Mitchell (201), A Revival of Buddhism?'. [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 8.)
  19. Commercialization of temples in China prompts ban on stock listings, crackdown on profiteering”, Washington Post, 2012. október 26. (Hozzáférés: 2012. október 26.) [halott link]
  20. 湖南29家寺院取消门票免费开放-中新网 - 中国新闻网
  21. 净慧法师呼吁全国佛教名山大寺一律免费开放_佛教频道_凤凰网
  22. Giant Buddhist Statue Enshrined in Hainan
  23. Holy statue of Guanyin Buddha unveiled
  24. China bans mining on sacred Buddhist mountains”, Reuters, 2007. augusztus 23. 
  25. China temple opens tallest pagoda”, BBC News, 2007. május 1. (Hozzáférés: 2010. április 27.) 
  26. Photo in the News: Tallest Pagoda Opens in China
  27. China inaugurates 'world's tallest pagoda' - INQUIRER.net, Philippine News for Filipinos. [2012. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 31.)
  28. Tzu Chi Foundation Approved To Open Branch In Mainland China - ChinaCSR.com - Corporate Social Responsibility (CSR) News and Information for China. [2008. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 3.)
  29. Archivált másolat. [2015. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 31.)
  30. Archivált másolat. [2013. július 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 31.)

Külső források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Varsányi György: A csan buddhizmus története; Buddhista Misszó, Bp., 1984
  • Kapujanincs átjáró. Kínai csan-buddhista példázatok; vál., ford., jegyz., utószó Miklós Pál; Helikon, Bp., 1987 (Prométheusz könyvek)
  • Folyik a híd. Zen/csan buddhista anekdotakincs; vál., ford., szerk. Terebess Gábor; Officina Nova, Bp., 1990 (Bibliofil könyvek)
  • Hamar Imre: A kínai buddhizmus története. Egyetemi jegyzet; ELTE Kelet-ázsiai Tanszék, Bp., 2004
  • Varsányi György: A csan buddhizmus története; A Tan Kapuja, Bp., 2019